Több mint két hete döntöttem el, hogy akkor ledobom a súlyom nagyobbik részét. Akkor nem döntöttem el, hogy egy konkrét módszert használok, mert korábban több negatív véleményem is volt. Naiv voltam és gondoltam, hogy körülnézek. Hááááát! Azt tudtam, hogy egy egész iparág épült rá, de hogy ahányan beszélnek a témáról annyiféleképp tálalják a témát.
A kedvencem az volt, hogy gondoltam van egy kis időm és megnézem a LifeNetwork műsorait. Kicsi lazítás a tv előtt és közben talán megtalálom azt a segítséget, amit kerestem. Gondolom Te is tudod a választ. Négy műsort néztem meg egymás után. Az első elmondta, hogy csak zöldséget kell enni, mert különben büdös, kövér és persze lusta állat lesz. Ez egy sovány, idősebb csaj volt, akit szerintem a Gestapo képzett ki még anno. Utána jött négy angol csaj, akiken azért látszott, hogy csatlakozhatnának a helyi fogyiklubhoz. Ők elmondták, hogy egyél bármit, ami jól esik, mert akkor minden okés lesz. Gyorsan csináltak pizzát és csokitortát is. Ekkor éreztem, hogy nem ez lesz az, amivel le fogok fogyni, bármennyire is tetszett az menüsor. Majd később 5 vagy 6 angol a világ más és más tájain akart lefogyni. Persze a korábban elhangzottakkal homlokegyenesen mást mondtak. A legtöbbet egy alacsony szénhidrát tartalmú diétával nyerte meg egyikük. Igaz elmondták, hogy hosszú távon ez komoly egészségügyi károsodást okoz. Kérdem én a túlsúly az nem? Elmondták, hogy egészséges módszerrel a mediterrán diétás fickó érte el a legnagyobb eredményt.
Ezek után kezdtem el átnézni már csak kíváncsiságból is a diétákat. Őszinte leszek kb. 60 után abbahagytam. Komolyan mondom, hogy volt olyan, amit csak elolvastam, és máris híztam legalább 4 kg-t. Persze voltak olyan ötletek, amik tetszettek és segítettek kialakítani a saját étrendemet. Még képlékeny a dolog, de kezd kialakulni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.