Lehet, hogy túl sokat lelkizem, de ezt találtam a napokban az Interneten. Elsőre aranyos kis történetnek tűnt, majd elgondolkodtam.
Íme a történet:
"Egy edzőterem bejáratánál egy nagyon vékony és egy szép nő képe fogadta a látogatókat a következő felirattal: “Ezen a nyáron mi akarsz lenni, sellő vagy bálna”?
Egy ismeretlen nő így válaszolt a kérdésre:
“Kedves emberek, a bálnákat folyton körülveszik a barátaik (delfinek, fókák, kíváncsi emberek), szexuálisan aktívak és nagy szeretetben nevelik fel az utódaikat.
Rettenetesen jókat szórakoznak a delfinekkel és sok rákot esznek. Egész nap úszkálnak és olyan fantasztikus helyekre is eljutnak, mint Patagónia, a Barents-tenger vagy Polinézia korallzátonyai.
Nagyon szép a hangjuk, még cd-ken is szerepelnek. Lenyűgözőek. Sokan szeretik őket, és rengeteg rajongójuk van.
Sellők nem léteznek.
Ha léteznének, kettős személyiségük miatt terápiára kellene járniuk: nő vagy hal? Nem lenne szexuális életük, sem gyerekeik. Gyönyörűek lennének, de ugyanakkor magányosak és szomorúak. És mégis ki akar olyan barátnőt, akinek mindig hal szaga van?
Kétség kívül inkább bálna lennék.
Édes ugye? Persze, hogy első olvasásra mindenki bálna akar lenni. Ugye? Hiszen ő a jó fel, a társaság motorja és bejárta a világot. Ezzel szemben a sellő maga az ördög. De én nem a bálnát választom. Igaz, a sellőt sem. Én sokkal inkább lennék a király legkisebb fia, aki elnyeri a fele királyságot és boldogan, egészségesen, lefogyva él olyan túlsúllyal, ami nem okoz cukorbetegséget, szív és érrendszeri betegségeket, stb. él, míg tisztes öregkora után nem jön az ásó, a kapa, na meg a nagyharang.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.