Egy érdekes és meglepetésekkel teli hétvégén vagyok túl.
Mostanában zajlik az élet rendesen körülöttem, így sajnos a blogra kevés időm jut. Most viszont mindenképpen billentyűzetet akartam ragadni. Az egész heti rohanás után egy kellemes szombat elé néztem. Gondoltam pihi lesz egész nap. Nem terveztem be semmilyen mozgást. Egyszerűen valamit másként akartam csinálni, nehogy belefásuljak az egészbe. Ezért reggelire lángost terveztem be. Igen, jól olvasod lángost. Arra jöttem rá, hogy miért is ne ehetnék. Hiszen nem kell mást tenni, mint beilleszteni a heti étrendbe. Ez megtörtént. Nagyon fincsi volt. De a legjobb az volt benne, hogy leesett egy újabb kő a lelkemről és a lelkiismeret furdalás nem csapott át emiatt mély depresszióba. Sőt! Büszke voltam magamra, hogy elértem azt, hogy ez is simán beleférjen.
De az igazi meglepetés csak ezután következett. Megígértem néhány lelkes fiatalnak, hogy elmegyek és segítek nekik lebonyolítani a rendezvényüket. Dióhéjban a rendezvényről csak annyit, hogy arról szólt, hogy sikeres fiatalok osztották meg egymással a tapasztalataikat. Na a második szünet után jött a meglepetés, amikor felkértek, hogy mondjam el néhány mondatban, hogy milyen sikereket értem el a fogyás területén. Izgi volt. Az igazat megvallva már hetek óta dédelgetem azt a gondolatot, hogy csinálok egy Kövérsrác in the House rendezvényt, ahol bárkinek, akinek, akit érdekel elmondom, hogy én mit csináltam, illetve egy olyan közösséget szervezni, ami időről időre találkozik és megosztjuk egymással a tapasztalatainkat. Arról nem is beszélve, hogy amikor egy nagy tábla csokival vagy egy brutális méretű hamburgerrel szemezel, akkor fel tudj hívni valakit, aki meghallgat és segít neked legyőzni a kísértést.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.