A tegnapi nap sokat gondolkodtam az elért eredményemen. Azon gondolkodtam, hogyan is értem el azt, amit elértem.
Tisztázzuk már a legelején. Nem akarok álszent lenni. Sőt! Nagyon is büszke vagyok az elért -27 kg-os eredményre, de a java csak most jön. Azon törtem a fejem, hogy vajon mitől működik, amit most csinálok. Persze fontos benne a kitartás és persze az is, hogy szigorúan be van tartva az előre megtervezett edzés és az étkezések is. De rá kellett jönnöm, hogy ez kevés lett volna.
Mire volt még szükségem. Csütörtökön olvastam egy idézetet, aminek az egyik sora nagyon megfogott és nagyon igaz. A nevetés a legjobb zsírégető. Zseniális! Arra jöttem rá, hogy basszus én most sem és korábban sem láttam magam kövérnek, kövérsrácnak. Az abból a szempontból rossz volt, hogy nem tűnt fel, hogy hízom. Most viszont azért előny, mert olyannak látom magam, amilyen lenni akarok. Biztos van olyan, aki emiatt hülyének fog nézni, de neki azt üzenem, amit egy kedvenc filmen főszereplője: Hollywoodnak azt üzenem, nyasgem! De mivel olyannak látom magam, amilyen lenni akarok, így nem okoz gondot elhinni, hogy sikerülni fog-e. Így könnyebb a kitartás, mert látom, ahogy elértem a célomat.
Fontos a változás is az életemben. Sokáig úgy gondoltam, hogy a változás rossz és a biztonságot választottam még akkor is, ha belül ettől rosszul éreztem magamat. Rendesen romboltam ezzel önmagam, az önbecsülésemet, de még az emberi kapcsolataimat is. Most napról napra könnyebb, mert a változás mellett tettem le a voksomat. Persze jönnek a démonok, de ekkor nincs más hátra, mint megkeresni a jó dolgokat, amiket a változás hoz és nevetni, ahogy a csövön kifér. Hiszen tudjuk, hogy a nevetés a legjobb zsírégető.
Arra gondoltam, hogy nyitok a világ felé. Ha úgy gondolja bárki, hogy szüksége van támogatásra ahhoz, hogy elérje azt a súlyt, amire vágyik, akkor szóljon bátran. Nem fogom megmondani neki a tutit, de adok neki abból a szeretetből és támogatásból, amit a blog elindulása óta kaptam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.